Sze20170920

Utolsó módosítás11:12:34 AM

Felszentelték a veresegyházi Szentlélek Templomot

Pünkösd előtt szombaton délelőtt Beer Miklós váci megyéspüspök felszentelte Veresegyházon az egy év alatt felépült Szentlélek Templomot. A régi templom felújítási munkái során talált leletek és azok bemutatási célú megtartása, valamint az egyházközség híveinek megnövekedett száma indokolta az új templom megépítését.

Szombaton 10,00 órakor Beer Miklós püspök először a felújított és részben átalakított plébánia épületet szentelte fel, majd kb. 800 fő jelenlétében az egyházmegye mintegy 60 papja valamint más egyházi személyiségek, köztük Varga Lajos segédpüspök jelenlétében a hívekkel együtt bevonult a templomba és sor került annak felszentelésére. Akik nem fértek be a templomba, kivetítős követhették az eseményeket nagyméretű sátorban.

Az ünnepi mise igen emelkedett hangulatban zajlott, részben Beer Miklós közvetlen, a nagy tömeg ellenére is családias hangulatú homíliájának köszönhetően. A mise végén Molnár Zsolt plébános, Pásztor Béla polgármester, Nagy László tervező, Fukk Lóránt, a veresegyházi református gyülekezet lelkésze, és a kivitelező cégek képviselője szólt az egybegyűltekhez.

Ezt követően a város vendégeként mindenki egy finom ebédre volt hivatalos a templom mögött felállított nagy sátrakban. Bár a templom felépült, a hívek adakozókedve nem szűnt meg, sokan vásárolták a templomhoz kötődő emléktárgyakat adományként.

A néha borús időjárás ellenére is igazi happeningre sikeredett a templomszentelés, igazolva, hogy Veresegyháznak szüksége volt a nem csak belső tereivel de környezetével is befogadó templomra.

Az új templomban 434 ülőhely található (templomtér, karzat és szentségi kápolna együtt),  van több közösségi terem, mosdók és sekrestye is. A templom termálfűtéssel (padlófűtés) és ledes világítással rendelkezik. A templom orgonája hangversenyek megtartására is alkalmas.

Hrabóczki József Sándor

Molnár Zsolt plébánossal készült korábbi interjúnkat itt olvashatja: 

http://rikkancshirek.hu/index.php/helyi-hirek/1758-felszenteleselott

Ha tetszett a cikk, oszd meg