K20181120

Utolsó módosítás06:24:11 AM

Szemét ügy

Pogácsás: a katasztrófavédelem átvette a Zöld Hídtól a szemétszállítás irányítását
    Budapest, 2018. október 31., szerda (MTI) - A katasztrófavédelem átvette a Zöld Híd kft.-től a szemétszállítás koordinálását 116 Pest és Nógrád megyei településen - mondta el a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

    Pogácsás Tibor közölte: a cég munkatársai felvették a munkát, így szerda reggel már a katasztrófavédelem koordinálásával kezdődhetett meg a szemét elszállítása.

    A díjak nem emelkednek, továbbra is az eddigi árakon végzik a szolgáltatást - tette hozzá.
    Azzal kapcsolatban, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, "a Zöld Híd vezetője" a nemzeti hulladékgazdálkodási társaságot okolta a kialakult helyzetért, a politikus azt mondta: a "Zöld Híd vezetői" korábban aktív politikai szerepet vállaltak a kormány ellenfeleként, és most pártpolitikai csatává akarják változtatni a szeméthelyzetet.
    Korábban a hulladékgazdálkodási cégek kedvük szerint emelték az árakat, aminek a kormány véget vetett a rezsicsökkentés keretében, a fix ár bevezetésével - jelentette ki. Ez természetesen szervezeti és működési racionalizálást kívánt a cégektől; sok cég ezt megtette, ám van, amelyik nem - tette hozzá.

Előző napi hírek:

OKF: szerdán folytatódhat a szemétszállítás Pest és Nógrád megye 116 településén
    Budapest, 2018. október 30., kedd (MTI) - A katasztrófavédelem kedden megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szerdán folytatódjon a szemétszállítás Pest és Nógrád megye 116 településén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd este az MTI-vel.

    A közlemény szerint, bár a Zöld Híd Kft. ügyvezetője a katasztrófavédelem központjában kedd este tartott találkozón megtagadta a katasztrófavédelem szolgáltatásra kötelező határozatának átvételét, a kötelezés hatályos.
    Arról, hogy melyik településen mikor viszik el a háztartási hulladékot, a katasztrófavédelem a főigazgatóság és a két megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján keresztül, közleményben tájékoztatja az érintett lakosokat - írta az OKF, hozzátéve: a szolgáltatás ellátásához szükséges források rendelkezésre állnak.

Gémesi: nem jelent meg a katasztrófavédelem a feladat ellátására. A vállalás ellenére nem jelent meg a katasztrófavédelem a Zöld Híd Nonprofit Kft.-nél hétfőn, hogy a 116 érintett településen ellássák a szemétszállítást - közölte az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke kedden a Zöld Híd Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

    Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) azt mondta, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a pénteken kezdődő háromnapos tárgyaláson mindenféle tájékoztatást megkapott, azóta viszont nem történt semmi.
    A gödöllői polgármester úgy vélekedett: a katasztrófavédelem dolgozik rajta, hogy valamilyen formában ellássa a szolgáltatást.
    Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára, amelyben a miniszter üzleti zsarolásnak nevezte a társaság leállását, úgy reagált, nem zsarolásról van szó, hanem arról, hogy csak olyan szintű szolgáltatást tudnak végezni, amilyen a számlán lévő pénzből kitelik.
    Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Kft. megbízott ügyvezető igazgatója azt mondta, reggel még egyszer felhívta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-t, hogy utalják át a munka megkezdéséhez szükséges pénzügyi forrásokat. Értesítette a Pest és Nógrád megyei kormányhivatalok vezetőit, hogy intézkedjenek a "törvénysértő" állapot megszűnéséért. Emellett ügyvédi letétbe helyeztette a dolgozók bérét, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy előfordulhat, hogy nem kapják meg a munkabérüket.
    A következő napokban komoly helyzet alakulhat ki, mert ha a területen kint lévő hulladék egy hétig halmozódik, annak elszállítása és lerakása - állítása szerint - több mint két hónapnyi munkát igényel.
    Tudatta, a jelenleg meglévő üzemanyagkészletből még körülbelül egy hétig el tudják vinni a szemetet az óvodákból, iskolákból, egészségügyi intézményekből, valamint a temetők környékéről.
    Gyenes Szilárd és Gémesi György úgy fogalmazott, elkötelezettek a hulladékgazdálkodás teljesítése mellett, és szakmailag minden tekintetben együttműködnek, hogy minél hamarabb működjön a szemétszállítás.
    A Váci Polgármesteri Hivatal az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Vácközigazgatási területén változatlanul végzi a szolgáltatást. A hulladékot a gyáli hulladékkezelő központba szállítják - tették hozzá.

Budapest, 2018. október 30., kedd (MTI)

Ha tetszett a cikk, oszd meg