K20190723

Utolsó módosítás08:19:52 AM

Aláírásgyűjtést indít a kommunális adó eltörléséért Gödöllőn Kolozs Csaba polgármesterjelölt

Gödöllő, 2019. június 27., csütörtök (MTI) - Programjának első pontjaként a kommunális adó eltörlését hirdette meg Gödöllő Fidesz-KDNP által támogatott független polgármesterjelöltje csütörtökön. 

    Kolozs Csaba a város központjában újságíróknak elmondta: az adóintézkedés megvalósításához aláírásgyűjtést indítanak. Úgy fogalmazott: szövetségre hív minden gödöllőit, hogy együttes erővel töröljék el a kommunális adót, amely minden családot 15-25 ezer forintos teherrel súlyt a városban. 
    A polgármesterjelölt álláspontja szerint az adóra három éve, bevezetésekor sem volt szükség, mert a csaknem 10 milliárd forintos városi költségvetés nem teszi szükségessé. 
    Mint mondta, a gödöllői költségvetésből helyes tervezés mellett mindenre jut, ami az itt élők számára fontos. "Nem a gödöllőieknek kell finanszírozni a városvezetés egyéni, személyekre szabott ambícióit." 
    Kommunális adó helyett - folytatta - olyan fejlesztéseket hoznának a városba, amelyekből minden eddiginél nagyobb bevétel származik, ennek következtében pedig nem fog hiányozni az összeg a költségvetésből, és a pénz családoknál maradhat.

Ha tetszett a cikk, oszd meg