K20181023

Utolsó módosítás09:42:09 AM

Valószínűleg emberi hiba okozta a Dunakeszinél történeteket

Hírösszefoglaló 

MTI Fotó: Lakatos Péter

Budapest, 2014. július 21., hétfő (MTI) - A Máv Zrt. vasútbiztonsági vezetője szerint nagy valószínűséggel emberi hiba okozta a Dunakeszinél történteket. Szombaton két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt, és alig 40 méterre állt meg egymástól.

    Kertész Ottó a Kossuth rádió 180 perc című hétfő reggeli műsorában elmondta: a veszélyhelyzetet az okozta, hogy a megálljt parancsoló jelzőt nem vette figyelembe a Vác felől érkező vonat mozdonyvezetője, és így a 8. vágányon, Budapest felől érkező személyvonattal szembehaladt, mivel annak a vonatnak állították be a váltókat.
    Azzal kapcsolatban, hogy a Budapest felől érkező személyvonatot nem az eredetileg tervezett 3-4. vágányra fogadta Dunakeszi, hanem a 8. vágányra, azt közölte: ebben az esetben az állomás forgalmi szolgálattevője hibázott.
    A esetről a héten hallgatják meg a mozdonyvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt - mondta Kertész Ottó.
    A Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője, Bajkó Erika vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy megfelelően működött a vasúti biztosítóberendezés és az úgynevezett vonatbefolyásoló rendszer szombaton Dunakeszinél.
    "Az eddigi információk szerint Dunakeszi állomás, eddig tisztázatlan okból, az eredetileg tervezett 3-4. vágány helyett a 8. vágányra fogadta a Budapest felől érkező személyszállító motorvonatot, amely a biztosítóberendezés korábban már ismert hibája miatt óránkénti 15 kilométeres sebességnél kisebb sebességgel haladt be az állomásra" - közölte akkor.
    Hozzátette: a másik, Vác felől érkező vonatnak a bejárati jelzőnél kellett volna várakoznia, amíg a motorvonat elhagyja az állomást. A vonat azonban túlment a számára tilos jelzést mutató vörös jelzőn, "felvágta", vagyis átállította az első váltót, majd kitérő állású váltón haladt keresztül, és így ugyancsak a 8. vágányra terelődött.
    "A vonatbefolyásoló berendezés - észlelve, hogy a vonat meghaladta a vörös jelzést - megkezdte a vonat vészfékezését. Eközben a motorvonat vezetője is észlelte a szembejövő vonatot, és ő is megállította a saját vonatát, így a két vonat egymástól 38,2 méterre állt meg" - mondta vasárnap Bajkó Erika.

Közlekedésbiztonsági Szervezet: megfelelően működött a vasúti rendszer Dunakeszinél
Budapest, 2014. július 20., vasárnap (MTI) - Megfelelően működött a vasúti biztosítóberendezés és a vonatbefolyásoló rendszer szombaton Dunakeszinél, ahol két vonat ugyanazon a vágányon egymással szemben haladt és alig 40 méterre állt meg egymástól - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel vasárnap.

Bajkó Erika elmondta: a balesetvizsgálók éjszaka fejezték be a helyszíni szemlét Dunakeszinél.    "Az eddigi információk szerint Dunakeszi állomás, eddig tisztázatlan okból, az eredetileg tervezett 3-4. vágány helyett a 8. vágányra fogadta a Budapest felől érkező személyszállító motorvonatot, amely a biztosítóberendezés korábban már ismert hibája miatt óránkénti 15 kilométeres sebességnél kisebb sebességgel haladt be az állomásra" - mondta.

    Hozzátette: a másik, Vác felől érkező vonatnak a bejárati jelzőnél kellett volna várakoznia, amíg a motorvonat elhagyja az állomást. A vonat azonban túlment a számára tilos jelzést mutató vörös jelzőn, "felvágta", vagyis átállította az első váltót, majd kitérő állású váltón haladt keresztül, aminek következtében ugyancsak a 8. vágányra terelődött.
    "A vonatbefolyásoló berendezés - észlelve, hogy a vonat meghaladta a vörös jelzést - megkezdte a vonat vészfékezését. Eközben a motorvonat vezetője is észlelte a szembejövő vonatot, és ő is megállította a saját vonatát, így a két vonat egymástól 38,2 méterre állt meg" - tette hozzá Bajkó Erika.
    Elmondta, a helyszíni szemle során a balesetvizsgálók ellenőrizték az esettel kapcsolatban érintett biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló berendezés működését, és azt megfelelőnek találták.
    Hozzátette: a Közlekedésbiztonsági Szervezet átvette a vonat adatrögzítő berendezését, az azon tárolt adatok elemzése még folyik. Ezt követően részletesen meghallgatják a személyzetet, amelynek az első meghallgatása már szombat este megtörtént.
    A Mávinform szombat délután azt közölte, hogy a vonatokon senki sem sérült meg.
    A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával indított nyomozást az ügyben ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség nyomoz a szembehaladó vonatok ügyében
Budapest, 2014. július 19., szombat (MTI) - Nyomozást indított ismeretlen tettes ellen aDunakeszi Rendőrkapitányság vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával, miután szombaton délután egymástól negyven méterre állt meg két személyvonat ugyanazon a vágányon Dunakeszin - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

    Az esetről a Mávinform sajtóügyeletese korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a két személyvonat egymástól negyven méterre állt meg Dunakeszin, a szerelvények egy vágányon, egymással szemben haladtak.
    Peiper Károly tájékoztatása szerint a Szobról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között áthaladt a biztosítóberendezés vörös jelzésén és az egyik váltót felvágva szembement a Vác felé éppen induló személyvonattal. 
    A vonatokat vészfékezéssel sikerült megállítani egymástól mintegy 40 méterre. Senki sem sérült meg.

Egymástól negyven méterre állt meg két szembehaladó vonat Dunakeszin
Budapest, 2014. július 19., szombat (MTI) - Egymástól negyven méterre állt meg két személyvonat szombat délután Dunakeszin, a szerelvények egy vágányon, egymással szemben haladtak - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

    Peiper Károly tájékoztatása szerint a Szobról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között áthaladt a biztosítóberendezés vörös jelzésén és az egyik váltót felvágva szembement a Vác felé éppen induló személyvonattal. A vonatokat vészfékezéssel sikerült megállítani egymástól mintegy 40 méter távolságban. Személyi sérülés a vonatokon nem történt, az eset körülményeit a MÁV, a rendőrség és a Közlekedés-biztonsági Szervezet (KBSZ) is vizsgálja.
    Az érintett vonatok csak a helyszíni vizsgálatok lefolytatása után közlekedhetnek tovább. A Budapest-Vác-Szob vonalon az esti órákban 10-15 perc körüli késések várhatók.
    Tavaly év végén hasonló eset történt ugyanezen a vasútvonalon, december 2-án Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat alig 300 méterre állt meg egymástól. 
    Kelenföld és Háros között 2013 szeptemberében volt ilyen incidens, akkor a Pécsről érkező Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat a nyílt pályán egymással szemben haladt, egymástól száz méterre állították meg őket.

Ha tetszett a cikk, oszd meg