H20190916

Utolsó módosítás08:49:30 AM

Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak a főváros körül

Budapest, 2019. május 11., szombat (MTI) - Egész Budapestet körüljáró, úgynevezett élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak ma. A Magyarországért és a fővárosért imádkozó hívek öt helyszínről indulnak és összesen 180 kilométert tesznek meg. A kilenc szakaszból álló zarándoklat öt ponton záródik szentmisével.

    Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a nagytétényi végponton, a Nagyboldogasszony plébániatemplomban mutat be szentmisét este hét órakor - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.
    A 13. alkalommal megszervezett kilenc egyidejű gyalogos zarándoklat résztvevői városszéli plébániákat, kegyhelyeket keresnek fel útjukon, egy-egy szakasz körülbelül húsz  
kilométer.
    A zarándokok Máriabesnyőről (Gödöllő) Kerepesre, illetve Fótra, Csillaghegyről (III. kerület) Fótra és Máriaremetére, Farkasrétről (XII. kerület) Máriaremetére és Nagytéténybe, Soroksárról (XXIII. kerület) Nagytéténybe és Pestszentlőrincre, Rákoskeresztúrról (XVII. kerület) pedig Pestszentlőrincre és Kerepesre mennek.
    A részletes program megtalálható a http://elorozsafuzer.hu oldalon.

Ha tetszett a cikk, oszd meg