Iskolai karítatív hét Aszódon

hrabopress küldte be 2020. 03. 04., sze - 07:47 időpontban
""

Azbej Tristan: tavaly négyezer embert gyilkoltak meg, mert kereszténynek vallották magukat. Aszód, 2020. március 2., hétfő (MTI) -  Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg csak azért, mert kereszténynek vallották magukat, és több mint ezer templomot támadtak meg - mondta a Miniszterelnökség  üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Aszódon.

    Azbej Tristan az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium iskolai karitatív hetének megnyitóján közölte, hogy az iskola az első olyan gimnázium, amelyik csatlakozik a kormány által 2017-ben indított Hungary Helps programhoz.     Ez azt jelzi, hogy a program jóval több, mint egy politikai elképzelés - mondta.     Több mint 80 olyan ország van a világon, ahol a keresztényeket-keresztyéneket meghurcolják, megalázzák, és életüket rettegésben kell eltölteniük. Vannak olyan országok, ahol kifejezetten ki akarják irtani a keresztényeket - fűzte hozzá az államtitkár.     Azbej Tristan elmondta, hogy van a világnak olyan országa, mint például Észak-Korea, ahol pusztán a Biblia birtoklásáért kivégeznek, vagy büntetőtáborba küldenek embereket, az egyházak mégis megtalálják a módját működésüknek.    Egy afrikai püspököt idézve elmesélte, hogy az ottani keresztények nem elsősorban a támogatásnak, hanem a gondoskodás tényének örültek.
    Az államtitkár elmondta: közel kétszáz üldözött keresztény fiatalnak ajánlotta fel a magyar állam, hogy tanuljon magyar egyetemen.