Sze20190123

Utolsó módosítás09:46:18 AM

Pénzbüntetést kapott két vasutas, mert miattuk ment szembe két vonat egymással

Dunakeszi, 2014. október 20., hétfő (MTI) - Pénzbüntetésre ítélt a Dunakeszi Járásbíróság hétfőn egy mozdonyvezetőt és egy jegyvizsgálót, mert nem körültekintően indították el tavaly januárban az egyik Csomádról Vác felé induló személyvonatot - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-t. A hiba miatt két szembejövő szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól.

    Koszta János, a törvényszék szóvivője elmondta, hogy a már az első tárgyalási napon megszületett ítélet szerint az elsőrendű vádlottnak, a mozdonyt vezető B. V. P.-nek 275 ezer, a vezető jegykezelőnek, K. I.-nének pedig 180 ezer forintot kell megfizetnie vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt.
    Az ítélet jogerős, mert sem a vád, sem a védelem képviselői nem fellebbeztek.
    A két vádlott 2013. január 2-án a Nyugati pályaudvarról induló, Vácra közlekedő, körülbelül ötven utast szállító személyvonaton teljesített szolgálatot. A vonat sötétben, párás, nyirkos időben érkezett a csomádi állomásra. Az utasok le- és felszállása után a vezető jegyvizsgáló annak ellenére adott indulásra kész jelzést, hogy a szemafor fényjelzését nem látta. A mozdonyvezető pedig körültekintés nélkül, csupán a jegyvizsgálóra hagyatkozva elindította a vonatot. Körülbelül 40 kilométer/óra sebességre gyorsított fel, mire észrevette a megálljt jelző fényt. A gyorsfékezés ellenére ráfutott a váltóra, felvágta, így a másik irányból érkező vonattal szemben lassult le. A két szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól. 
    Személyi sérülés nem történt, a szerelvényekben anyagi kár nem keletkezett, de a váltó megrongálódott.

Ha tetszett a cikk, oszd meg