K20190521

Utolsó módosítás07:10:09 AM

A Jobbik az Országgyűlés főigazgatójához fordul a szakértők kitiltása miatt

 

    Budapest, 2013. június 24., hétfő (MTI) - A Jobbik szakértői, illetve a jobbikos képviselők asszisztensei péntek óta nem tudnak bemenni a parlamentbe, illetve a Képviselői Irodaházba, ezért az ellenzéki frakció hétfőn levélben fordul Such Györgyhöz, az Országgyűlés főigazgatójához - mondta el Tokody Marcell, a Jobbik frakciójának hivatalvezetője az MTI-nek. Emellett továbbra sincs a teljes frakciónak névleadási jogosultsága, így egyetlen külsős vendéget sem tudnak beengedtetni az Országgyűlés épületébe és az irodaházba sem.

    Kövér László házelnök még pénteken tiltotta le a Jobbik-frakció valamennyi szakértőjének és alkalmazottjának belépőkártyáját a földtörvény szavazása alatti obstrukció miatt - közölte akkor Vona Gábor az MTI-vel. A pártelnök azt írta, később "az Országház mindenese" az alkalmazottaknak visszaadta a belépési jogosultságot.
    A Such Györgynek írt levélben a Jobbik frakciója azt tudakolja, hogy mi váltotta ki ezt az intézkedést és meddig áll fenn. Tokody Marcell kiemelte azt is, hogy ez az intézkedés álláspontjuk szerint sérti a Munka törvénykönyvét, amely kimondja, hogy a munkáltató köteles biztosítani a megfelelő feltételeket a munkavégzéshez, valamint a Jobbik szerint a tiltás sérti a képviselők jogegyenlőségét is. Hozzátette: az intézkedés több tucat jobbikos szakértő és asszisztens munkavégzését akadályozza.
    Gyüre Csaba, a párt alelnöke egy hétfői sajtótájékoztatóján "szánalmasnak és kisstílűnek" nevezte, hogy ilyen módon akadályozzák a Jobbik munkáját.
    A Jobbik képviselői a földtörvény pénteki zárószavazása előtt megzavarták az Országgyűlés ülését: felvonultak az elnöki emelvényre egy nagy méretű, A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú molinóval, majd a levezető elnök felszólítására sem hagyták el az emelvényt.  A jobbikosok az ezután elrendelt szünet alatt sem mentek le a pulpitusról, így a földtörvényt végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombos szavazással fogadták el.

Jobbik: Áder János ne írja alá a házszabályellenesen elfogadott új földtörvényt!
    Budapest, 2013. június 24., hétfő (MTI) - A Jobbik arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a párt álláspontja szerint házszabályellenesen elfogadott új földforgalmi törvényt - közölt Gyüre Csaba és Magyar Zoltán a Sándor-palota előtt tartott hétfői sajtótájékoztatójukon.

    A párt országgyűlési képviselői hangsúlyozták: álláspontjuk szerint a házszabály egyértelműen kimondja, hogy bármely képviselőcsoport kérésre név szerinti szavazást kell elrendelni és azt kell tartani, mégis a Jobbik pénteken hiába kezdeményezett név szerinti szavazást, a kormánytöbbség gépi szavazással döntött az új földtörvény elfogadásáról.

    Gyüre Csaba hozzátette: a másik probléma szerintük az, hogy a házszabály szerint a levezető elnöknek pénteken szünet elrendelése helyett be kellett volna rekesztenie az ülést és újra össze kellett volna hívnia az Országgyűlést, mivel akadályoztatva volt az ülés működése.
    Kiemelték azt is, hogy a Jobbik frakciója hazaárulásnak tekinti a földforgalmi törvény elfogadását és ezt jelképezte gyakorlatilag pénteken "a parlamentben történt kis performanszuk".
    A Jobbik képviselői a földtörvény pénteki zárószavazása előtt vonultak fel az elnöki emelvényre egy nagy méretű, A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú molinóval. A Jobbik előzőleg név szerinti szavazást kért a kormány javaslatáról. Latorcai János levezető elnök távozásra szólította fel az ellenzéki képviselőket, akik ennek nem tettek eleget. Ezután Latorcai János javaslatára az Országgyűlés kizárta a jobbikos politikusokat a pénteki ülés további részéből, akik azonban ezután sem hagyták el az emelvényt, ezért a levezető elnök szünetet rendelt el.
    Mivel a jobbikosok a negyedórás szünet alatt és után sem mentek le a pulpitusról, Latorcai János a szónoki emelvényről folytatta az ülés vezetését a jobbikosok folyamatos kiabálása közepette. A földtörvényről végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombbal szavaztak. Latorcai János arra hivatkozott: mivel a név szerinti szavazásnál a neveket olvasó jegyzők sem tudnak felmenni az emelvényre, nincs lehetőség megtartani a Jobbik által kért név szerinti voksolást.

Ha tetszett a cikk, oszd meg