Szo20181215

Utolsó módosítás07:01:31 AM

Áder szembement Áderral

 

MTI: Aláírta a földtörvényt az államfő

    Budapest, 2013. június 28., péntek (MTI) - Áder János köztársasági elnök aláírta a múlt héten elfogadott földtörvényt pénteken.

    A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján közzétett közleményben egyebek mellett az áll: az államfő megállapította, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.
    Áder János szerint nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.
    "Nem mindegy, milyen példát közvetítünk: rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból" - fogalmazott az államfő.
    A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló jogszabályt jobbikos képviselők folyamatos tiltakozása közepette, az ellenzéki frakció által kért név szerinti helyett gépi szavazással múlt pénteken fogadta el a parlament.

AGORA: Igen súlyos problémát vet fel Áder indoklása. Alaptétel minden civilizált jogban, hogy jogsértést nem lehet másik jogsértéssel annulálni. Az pedig, hogy ki hivatkozik a megtörtént jogsértésre erkölcsi kérdés lehet, de jogi nem. Példának: ha egy rablógyilkos jelent be egy másik gyilkosságot, a rendőrség nem mondhatja, ja, ezzel nem foglalkozunk, a bejelentő személye miatt. Ádernek tehát mindenképpen vissza kellett volna küldeni a törvényt az Országháznak, és annak lehetősége lett volna, hogy az újratárgyaláskor a jogszabályok szerint esetleg kizárja az esetleges rendbontókat, és úgy szavazza meg törvényesen a földtörvényt.

Mindez azonban csak a formai része a dolognak, a tartalmi rész külön történet. Lenne. 

Ha tetszett a cikk, oszd meg