K20181120

Utolsó módosítás06:24:11 AM

Bajnai incidens Fóton

Nem akarták beengedni Bajnait és politikustársait egy fóti iskolába egy barátságos focimeccsre. Fót, 2014. március 1., szombat (MTI) - Nem akarták beengedni be szombaton a fóti Fáy András általános iskolába barátságos focimeccsre érkező politikusokat, köztük Bajnai Gordont, az Együtt-PM szövetség vezetőjét, valamint a nézőket és az újságírókat sem - jelentette az MTI tudósítója.

    A pár tucat ember a portást félrenyomva mégis bement, mondván: érvényes szerződése van a helyi teniszklubnak a tornaterem bérlésére az iskolával. 
    Ezt az intézmény alkalmazottja az igazgatóra hivatkozva cáfolta, majd rendőrt hívott.

Választás 2014 - Bajnai: egy normális országban a választás a demokrácia közös ünnepe. Fót, 2014. március 1., szombat (MTI) - Bajnai Gordon szerint "egy normális országban" a választás a demokrácia közös ünnepe, de az országjárásán és az általa szombaton Fóton tapasztaltak azt mutatják, hogy Magyarországon sok mindent "a fortélyos félelem" igazgat, nem ritka a megfélemlítés, és az sem, hogy fideszes vezetők visszaélnek a hatalmukkal.

    Az Együtt-PM szövetség vezetője erről a fóti Fáy András általános iskola előtt beszélt, ahová a barátságos focimeccsre érkező politikusokat, köztük őt sem akarták beengedni, mint ahogy a nézőket és az újságírókat sem. 
    A pár tucat ember a portást félretolva végül mégis bement, mondván: érvényes szerződése van a helyi teniszklubnak a tornaterem bérlésére az iskolával. Ezt az intézmény alkalmazottja az igazgatóra hivatkozva cáfolta, majd rendőrt hívott. A rövid időn belül kiérkező járőrök ellenőrizték a terembérleti szerződést, amelyet rendben találtak, majd meghallgatták a portásnőt, illetve néhány jelenlévőt, azután távoztak. 
    Bajnai Gordon a történteket a meccsre érkező játékosoknak, érdeklődőknek, újságíróknak a még zárt kapuk előtt állva úgy kommentálta, mint látható, Fóton is megérett a helyzet a változtatásra, olyan polgármester kell a település élére, aki az ellenfelet is becsüli.
    A hatalommal való visszaélésre példának állította, hogy "ellenfelei" az abonyi kampánygyűlése előtt körbetelefonáltak az érdeklődőknek azzal, egy órával később kezdődik a program, emiatt hatvan ember egy órát késett.
    Bajnai Gordon kérdésre válaszolva a Nemzeti Választási Bizottság szombati döntésével kapcsolatban, amely szerint a választópolgárok megtévesztésére alkalmas, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogent használt az egyik közösségi oldalon, azt mondta: egyelőre nem ismeri a döntést.
    Az őszödi beszéd kiszivárogtatására vonatkozó kérdésre azt mondta: Őszödről már nem akar beszélni, az a múlt, inkább a jövőről szeretne, de beszélhetnek például Paksról, Felcsútról vagy "Simicska milliárdjairól" is.
    A focimeccsre érkező Takács István - aki a baloldali összefogás színeiben indul Fóton a vasárnapi megismételt időközi polgármester-választáson - azt mondta, a fóti teniszklub barátságos focimeccsre hívta meg a helyi női focicsapatot és több közéleti személyiséget, s mivel a bérleti szerződésben nem szerepel semmilyen kizáró ok (tehát a rendezvényt nem zártkörűre tervezték), csatlakoztak a kezdeményezéshez MSZP-sek és mások is. 
    Az MTI úgy tudja, hogy a kötetlen szabadidős programra Takács István, illetve az összefogás térségbeli országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Imre invitálta meg a városban reggeltől tartózkodó (előtte Fót alagi részét bejáró) volt miniszterelnököt. A programot a szórólap tanúsága szerint előre meghirdették, s mint azt Takács István mondta, péntekig semmi nem utalt arra, hogy a tanítási időn kívül az iskolát működtető önkormányzat visszakozott volna. Pénteken is csupán "kósza hírek" érkeztek arról, lehet, hogy mégsem tarthatják meg a meccset, de az írásos engedélyt senki sem vonta vissza - tette hozzá, kiemelve: "nem politikai, hanem sportrendezvényről van szó".
    Szabó Imre, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, felvetve: miért ne lehetne egy barátságos meccsen megmutatni, hogy egy kampány "nem csak ordítozásból állhat". A játék megakadályozására irányuló törekvést "pitiáner dolognak" nevezte.
    A meccs rendben véget ért.

Ha tetszett a cikk, oszd meg