K20190723

Utolsó módosítás08:19:52 AM

Fóton és Gödöllőn is épül futópálya

Újabb 12 futókör épülhet félig állami, félig önkormányzati finanszírozásban. Budapest, 2019. július 3., szerda (MTI) - Tizenkét futópálya épülhet az ország tizenegy városában annak a szakmai programnak a keretében, amelyet szerdán jelentett be Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

    Amint Révész Máriusz a szerdai sajtótájékoztatón ismertette, az összesen 900 millió forintos program fele-fele arányban állami, illetve önkormányzati forrásból valósul meg. A szakmai segítséget és iránymutatást a március végén megalakult Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) biztosította.
    A futópályák rekortán borításúak, egyenként legalább egy kilométer hosszúak lesznek, és további feltétel volt az is, hogy főutakat nem keresztezhetnek.

Hirdetés


    "Ezekkel a futópályákkal kapcsolatban az a célunk, hogy minél többen tudjanak rendszeresen, kulturált körülmények között, biztonságosan futni" - fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a jövő évi költségvetés terhére szeretné újabb három pályával bővíteni a programot.
    Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Budapesten két pálya is épülhet, az egyik a kőbányai Sportligetben, a másik Békásmegyeren. Ezen kívül Baja, Esztergom, Fót, Gödöllő, Hajdúböszörmény, Kecskemét, Pápa, Szeged, Székesfehérvár és Szolnok lakosai is futhatnak majd az új futópályákon, méghozzá díjmentesen.
    A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy az ország legnagyobb szabadidősport-eseményszervezői létrehozták saját szervezetüket, a SZEOSZ-t, melynek célja egyrészt a szervezők hatékony érdekképviselete, a szabadidősport-események színvonalának emelése, illetve az amatőr sportolók szélesebb körű tájékoztatása a rendezvényekről.
    Péter Attila, a Kaposvári Szabadidő Egyesület és egyben a SZEOSZ elnökének tájékoztatása szerint a szövetséget 27 alapító tag hozta létre, s mivel céljuk a bázis növelése, ezért várják a további, csatlakozni szándékozó szervezetek jelentkezését. Kiemelte: a szövetség alapító tagjai tavaly összesen több mint 80 rendezvényt szerveztek, és majdnem 240 ezer szabadidő-sportolót mozgattak meg.
    A szövetségnek bármely magyarországi székhelyű, szabadidősport-események szervezésével foglalkozó jogi személy a tagja lehet, amely az egyesület honlapján benyújtja csatlakozási kérelmét, és megfizeti az alapszabályban meghatározott, résztvevői létszámoktól függő éves tagdíjat. Alapkövetelmény, hogy a szervezet legalább kétéves szabadidősport-eseményszervezői gyakorlattal rendelkezzen.

Ha tetszett a cikk, oszd meg