Őrizetbe vették a 13 éves gyerek támadóját

hrabopress küldte be 2023. 01. 25., sze - 13:05 időpontban
""

Néhány óra alatt nevet és arcot társítottak egy rablóhoz a gödöllői rendőrök.  A 13 éves gyermek támadóját őrizetbe vették.

Egy rémült tinédzser bejelentésére indultak meg a gödöllői nyomozók 2023. január 22-én délelőtt, miután a barátnőjével telefonálás közben egy ismeretlen, piros nadrágot és fekete kapucnis kabátot viselő férfi lépett oda hozzá beszélgetést kezdeményezve. A közös cigizés és sétálás egy pillanat alatt erőszakos fordulatot vett. A férfi egy erős mozdulattal, egyik kezével megfogta a sértett kabátját, a másikkal a telefonját akarta kirántani, sikertelenül. Rángatni kezdte a fiút, mire a kiskamasz földre esett. Támadója letépte a bankkártyával, pénztárcával, telefontöltővel tömött táskáját és elszaladt.

A gödöllői rendőrök forrónyomon, hamar azonosították a rablással összefüggésbe hozható, 20 éves G. Armandot, akinek arra sem maradt ideje, hogy a bűncselekménykor viselt ruhájától megszabaduljon - elfogásakor is az volt rajta.

A 20 éves férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében elmondta, hogy először nem gondolt arra, hogy elvegye a fiú telefonját, később azonban meggondolta magát. Azt sem tagadta, a táskát erőszakkal tépte le áldozatáról, a tárcában talált bankók egy részét elköltötte, a többit a barátainak adta. A rabolt zsákmányt egy HÉV szerelvény ablakán dobta ki - a rendőrök megtalálták.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfival szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.