Színházi előadások, utcaszínházi produkciók és koncertek a VéNégy Fesztiválon

hrabopress küldte be 2019. 07. 04., cs - 10:45 időpontban

Színházi előadásokat, utcaszínházi produkciókat és koncerteket is tartanak a VéNégy Fesztiválon, amely vasárnapig várja a közönséget a váci Duna-parton. 

    Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: lengyel, cseh, szlovák és magyar színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal és közösségi programokkal várják a közönséget.
    Mint elmondta, csütörtökön a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja alapozza meg a fesztivált, a színmű szereplői egy megakoncert szervezésébe vágnak bele. 
    Csütörtök este a Fővárosi Nagycirkusz A szabadság finom érintése című előadása lesz látható. Másnap a Slovácké színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül komoly kérdésekkel szembesíti a nézőket, szombaton a kassai Na Peróne Színház egy sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel, a Na stáz! című darabbal lép színpadra, míg a lengyel CHOREA Színház a Jan tragédiáját mutatja be.
    Az előadások és koncertek mellett napközben sárkányhajózás és közösségi reggeli is várja az érdeklődőket - hangsúlyozta az igazgató. Budapest, 2019. július 4., csütörtök (MTI)

Címkék