7 év múlva metróval mehetünk Gödöllőre

hrabopress küldte be 2021. 07. 01., cs - 16:55 időpontban
""

Támogatási szerződést kötött a kormány a H8-as és a H9-es HÉV felújításának tervezésére. Budapest, 2021. július 1., csütörtök (MTI) - Támogatási szerződést kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciumával a gödöllői és a csömöri (H8-as és H9-es) HÉV-vonal teljes felújításának, illetve a 2-es metróval való összekötésének tervezésére, előkészítésére, amelyre a kormány 4,6 milliárd forint uniós forrást biztosít.

    Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, aki egyben Pest megye 5-ös számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a csütörtöki, budapesti aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón a közlekedésfejlesztést az agglomerációs térség egyik legfontosabb kérdésének nevezte.
    Emlékeztetett arra, a főváros több mint egy éve döntött arról, hogy nem lesz HÉV-fejlesztés és nem lesz közvetlen összeköttetés sem a 2-es metróval. A kormány azonban "Karácsony Gergelyékkel szemben" úgy döntött, a programot akkor is meg kell valósítani, ha azt a főváros nem akarja.
    A kormány átvállalta a programot, és a mostani aláírással megteszi az első komolyabb lépést a vasútvonal fejlesztéséhez, ami az alapja lehet annak, hogy végre "új vasúton, új pályán, új állomások mentén, új járművekkel" lehet majd utazni ezen a vonalon - mondta Tuzson Bence.
    Azt hangoztatta, végre olyan kézbe kerül a fejlesztés, hogy nemcsak az elhatározást, a szándékot, az akaratot lehet látni, hanem majd a beruházás megvalósulását is.
    A közlekedésfejlesztési beruházás jelentőségét az államtitkár azzal indokolta, hogy a térségben az elmúlt 20 évben 28 százalékkal növekedett a népesség és 70 százalékkal emelkedett a gépjárművek száma. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy az emberek jelentős része autóval jár be Budapestre, "ott állnak a dugóban és nem tudnak bejönni".
    Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója kiemelte, hogy a gödöllői HÉV-vonalon 1941 óta nem volt "érdemben egy komplett, átfogó infrastruktúrafelújítás", és a biztosítóberendezés is azt a kort idézi, amikor nem a jobb oldali közlekedés volt honos a vasúton, illetve Magyarországon.
    Közölte, a projekt műszaki tartalmának 90 százaléka a gödöllői és a csömöri HÉV teljes felújítását, a pályák rendbetételét, a sebességkorlátozások megszüntetését, a peronok akadálymentesítését, a szintbeni autós átjárók megszüntetését, P+R és B+R parkolók kiépítését jelenti; a 2-es metróval való integráció, az átszállás nélküli összeköttetés megteremtése a kisebb feladat.
    Elmondta, a tervek szerint a 2-es metró szerelvényei közül minden második kimenne Rákosfalváig, minden második tovább menne Cinkotáig, és ebből minden második menne Gödöllő és Csömör felé. Közölte, létrejöhet az első metróállomás közvetlenül az M0-s körgyűrű mellett; az autót a kistarcsai kórház melletti P+R parkolóban hagyva átszállás nélkül lehet majd a belvárosig utazni.
    A vezérigazgató a tervezett beruházás történetét felidézve kitért arra, a főváros 2020 februárjában a költségvetés elfogadásánál törölte a gödöllői HÉV fejlesztésének finanszírozását és ezzel leállította a tervezési munkákat. A kormány idén március 23-án döntött határozatban arról, hogy 4,6 milliárd forint uniós forrású támogatást ad a BFK-nak, ez a forrás teszi lehetővé, hogy a fővárostól átvegyék a projektet.
    Vitézy Dávid azt MTI-nek azt mondta, ha minden jól megy, 6-7 év múlva lehet majd átszállásmentesen utazni az összekötött vonalon.
    Kutnyánszky Zsolt, az ITM közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára az aláírás előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapest a 4. legsűrűbb vasúthálózattal rendelkező főváros Európában Berlin, Prága és Hamburg után. Szerinte ezért a színvonalas közösségi közlekedés kínálatához nincs feltétlenül szükség új, költséges metróvonalak építésére.
    A környezetkímélő, energiahatékony és dugómentes vasút versenyképességének jelentős erősítése jórészt a már meglévő infrastruktúra fejlesztésével is elérhető; a gödöllői, csömöri HÉV-vonalak fejlesztése is ilyen lesz - mondta. Úgy vélte, a vasút előnyei leginkább az elővárosi forgalomban tudnak megmutatkozni.
    A BFK sajtónak szóló háttéranyagában egyebek mellett az áll, hogy a H8-as (gödöllői) és a H9-es (csömöri) HÉV-vonalon a pálya elhasználódott, a járművek öregek, korszerűtlenek. A gödöllői és a csömöri HÉV fejlesztése, valamint összekötése a 2-es metróvonallal része a februárban bemutatott budapesti agglomerációs vasúti stratégiának.
    Azt írták, ezzel egy olyan átjárható rendszer jön létre, amellyel az utasok átszállást és időt takarítanak meg. Sokak számára a HÉV helyett közvetlenül a metró válik elérhetővé, így kevesebben fognak autót használni és rövidíthető az Örs vezér terére közlekedő buszjáratok útvonala. Ezáltal csökkenhet a közúti forgalom és a légszennyezés. Az Örs vezér teréről elkerülő buszvégállomások lehetővé teszik, hogy a buszok kisebb helyet foglaljanak el a téren, a zuglói végállomás területe parkosítható - áll a BKF háttéranyagában.