Helyi hírek A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze

Vegyes virágméz nyerte el Az év kiváló magyar méze 2019 díjat. Gyula, 2019. december 7., szombat (MTI) - A 12. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.

    A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze 2019 díja mellett fajtájának kategóriájában is első helyezést ért el - tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató.
    Akácmézből a dobozi Bánfi Lajos nevezte be a versenyre a legkiválóbb tételt. Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy az idén a szokásosnál mintegy harminc százalékkal kevesebb akácmézet neveztek a versenyre, azonban több vegyes méz érkezett be.
    A legjobb repcemézzel Gál Attila büszkélkedhet Debrecenből, a legjobb különleges méz kategóriában - ide egyebek mellett a diós, mentás, csokis, hibiszkuszos és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek - a hajósi Bercsényi János bodzás akácméze érdemelte ki az első díjat.
    A szervezők idén két egyéb fajtaméz kategóriát állítottak fel, ebben a komlói Schneider Attila hárs méze, valamint az iregszemcsei Szabó Tamás édesharmat méze győzedelmeskedett.
    Árgyelán János az MTI-nek elmondta: idén 272 nevezés érkezett 110 méhészetből, az ország 90 településéről. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást.
    Közölte: a mézeket két körben zsűrizte az ötfős szakmai zsűri, a második körbe 47 minta jutott be, ezeket laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették, amin egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték.
    A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.

Szombattól új esti és éjszakai járatok közlekednek a váci és a ceglédi vasútvonalon

hrabopress küldte be 2019. 10. 17., cs - 04:42 időpontban
Szombattól új esti és éjszakai járatok közlekednek Budapestről a váci és a ceglédi vasútvonalon, így a közvetlen térségben élő mintegy százezer ember számára tervezhetőbbé, biztonságosabbá

Vonattal ütközött egy autó Nagymarosnál, a sofőr meghalt

hrabopress küldte be 2019. 10. 16., sze - 06:47 időpontban
Vonattal ütközött egy személyautó kedden Nagymaros külterületén egy vasúti átjáróban, a gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.    Váczi

Pótlóbusz jár a 8-as HÉV helyett Kerepes és Gödöllő között a hétvégén

hrabopress küldte be 2019. 10. 09., sze - 04:57 időpontban
Karbantartás miatt Kerepes és Gödöllő között pótlóbuszok közlekednek a 8-as HÉV helyett szombaton és vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.    A