Helyi hírek A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze

Vegyes virágméz nyerte el Az év kiváló magyar méze 2019 díjat. Gyula, 2019. december 7., szombat (MTI) - A 12. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.

    A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze 2019 díja mellett fajtájának kategóriájában is első helyezést ért el - tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató.
    Akácmézből a dobozi Bánfi Lajos nevezte be a versenyre a legkiválóbb tételt. Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy az idén a szokásosnál mintegy harminc százalékkal kevesebb akácmézet neveztek a versenyre, azonban több vegyes méz érkezett be.
    A legjobb repcemézzel Gál Attila büszkélkedhet Debrecenből, a legjobb különleges méz kategóriában - ide egyebek mellett a diós, mentás, csokis, hibiszkuszos és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek - a hajósi Bercsényi János bodzás akácméze érdemelte ki az első díjat.
    A szervezők idén két egyéb fajtaméz kategóriát állítottak fel, ebben a komlói Schneider Attila hárs méze, valamint az iregszemcsei Szabó Tamás édesharmat méze győzedelmeskedett.
    Árgyelán János az MTI-nek elmondta: idén 272 nevezés érkezett 110 méhészetből, az ország 90 településéről. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást.
    Közölte: a mézeket két körben zsűrizte az ötfős szakmai zsűri, a második körbe 47 minta jutott be, ezeket laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették, amin egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték.
    A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.

Vác térségében két autó ütközött össze. A balesetben hárman életüket vesztették.

hrabopress küldte be 2019. 09. 09., h - 05:13 időpontban
Közúti közlekedési baleset történt 2019. szeptember 7-én 14 óra körüli időben a 2-es számú főút 43-as kilométerszelvényében, Vác térségében, ahol eddig tisztázatlan körülmények

Szokolya, Dunakeszi, Fót, Göd, Tura is egyenkét 30 millió Ft támogatást kap

hrabopress küldte be 2019. 09. 04., sze - 06:33 időpontban
BM: 266 település fejleszthet összesen ötmilliárd forintból. Budapest, 2019. szeptember 3., kedd (MTI) - 266 település nyert a Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatán

Aláírták a következő 21 darab KISS emeletes motorvonat gyártásáról szóló szerződést

hrabopress küldte be 2019. 09. 04., sze - 06:09 időpontban
A következő 21 darab KISS emeletes motorvonat gyártásáról írt alá szerződést Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft.

Pár éven belül felújítják a Sződ-Sződligeti, a szobi és a Dunakeszi-gyártelep vasútállomásokat

hrabopress küldte be 2019. 09. 01., v - 14:29 időpontban
Homolya Róbert: 2023-ig a MÁV saját forrásból 50 vasútállomást újít fel. Budapest, 2019. augusztus 26., hétfő (MTI) - A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság

Szeptembertől testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei a Váci vonalon

hrabopress küldte be 2019. 09. 01., v - 14:17 időpontban
Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei. Budapest, 2019. augusztus 30., péntek (MTI) - Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei, amitől a

Hétfőtől szeptemberig nem jár a HÉV a kistarcsai kórház és Kerepes között

hrabopress küldte be 2019. 08. 05., h - 05:56 időpontban
Hétfőtől szeptember 1-ig karbantartás miatt nem közlekedik majd a gödöllői (8-as) HÉV a kistarcsai kórház és Kerepes között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön