Vádat emeltek egy nő ellen, aki kikötözte és halálra szúrta volt szeretőjét

hrabopress küldte be 2021. 06. 24., cs - 13:27 időpontban
""

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki volt szeretőjét kikötözte és egy késsel több mint ötvenszer megszúrta, megvágta Gödöllőn; a férfi belehalt a sérüléseibe.

    A főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy az egyébként férjezett nő és a sértett között korábban szerelmi viszony volt. A nő házasságában született gyermekei apja is a sértett férfi volt.
    A férfi 2020 elején úgy döntött, hogy nem akarja folytatni a viszonyt, azonban el akarta ismertetni az apaságát a tőle származó gyermekek esetében. A férfi egy másik nővel kezdett szerelmi kapcsolatot kialakítani, ami miatt az elkövető féltékennyé vált.
    Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta.
     A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt.
     Ezt követően a nő részben feltakarította a helyszínt és ruházatát is lecserélte, majd elhagyta a házat, de még aznap este telefonon bejelentette tettét a segélyhívó számon.
    A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat - áll a közleményben. 
Budapest, 2021. június 24., csütörtök (MTI)