Pásztor Béla megválogatja a választókat

hrabopress küldte be 2014. 10. 11., szo - 06:22 időpontban

Pásztor Béla veresegyházi polgármester jelöltet is megkerestük kérdéseinkkel. Mivel több nap után se kaptunk választ emailünkre, bementünk a hivatalba. A titkárnővel tudtunk beszélni, Pásztor úr éppen Budapesten tárgyalt. A titkárnő tájékoztatott, hogy ár 90%-ban készek a válaszok, ár csak egy utolsó simítás hiányzik, és legkésőbb kora délután elküldik azt.

Távozásom után kb. fél órával Pásztor Béla felhívott telefonon. Pontosabban a titkárnője hívott, köszönt, majd mondta, hogy kapcsolja a polgármester urat. Már ez szokatlan volt, mert korábban jónéhány alkalommal mindig személyesen, titkárnő nélkül hívott vissza Pásztor úr. Most viszont olyan stand up kabarét hallhattam a vonal túlsó végén, hogy Pindroch Csaba lehet, hogy fellépteti Pásztor urat következő rendezésében. Pásztor úr elnézést és kis türelmet kért, és egy másik telefonba kezdett el beszélni. Hallható volt, hogy ott elköszönt – elnézést kérve – és az én telefonomba kezdett el beszélni, majd megint csöngött a másik telefon – mondjuk én a csöngést nem halottam -, és Pásztor úr ismét elnézést kért, majd ott kért elnézést és ismét visszajött az én telefonomhoz. Aztán hírtelen három telefon lett egyszerre, de lehet, hogy Pásztor úr csak elfelejtette, hogy kivel beszélt és keverte a neveket. Mesteri alakítás volt!

A lényeg, amit elmondott 14-15 elnézést kérés közben, hogy annyi a dolga, hogy nem ér rá a kérdésekkel foglalkozni, értsem meg, fontos dolgai vannak. (Érdekes, a titkárnő szerint már gyakorlatilag kész voltak a válaszok.) Amikor arra hivatkoztam, hogy a választók szeretnék tudni Pásztor úr álláspontját ezekben a kérdésekben, azt a választ kaptam, hogy ő ár tájékoztatta a SAJÁT (sic) választóit! Arra a válaszomra, hogy vannak, sokan, akik a mi portálunkról szeretnének tájékozódni, azt a választ kaptam: „én azokra nem érek rá.” No comment. Érdekes, hogy beszélgetésünk utolsó 2-3 percében senki nem hívta Pásztor urat a többi telefonon, szemben a felvezetés 1 percében, amikor rajtam kívül legalább 4-5 emberrel beszél párhuzamosan…

Megkérdeztünk egy vezetéselméleti szakértőt, mi a véleménye az esetről.

Szerinte, ha egy olyan vezető, aki több évtizede van ugyanazon a vezető poszton, és állandó időzavarral küszködik, csak egyet jelenthet: képtelen ellátni a feladatát. Ha saját munkaidejét nem képes megszervezni, hogyan akarja a munkatársaiét? Egy jó vezető napi 3-4 óra operatív munkát végez és a nap többi részében emberekkel beszélget, kapcsolatokat épít, tájékozódik és tájékoztat. Ha egy újra induló polgármester egy választási kampányban a sajtónak nem ér rá, akkor nem a saját munkáját végzi, hanem mások, a munkatársai helyett dolgozik. Ez esetben viszont rossz irányító, tehát nem való vezetőnek. Ha egy vezető a munkatársai helyett dolgozik, akkor az adott szervezet a kívánt szint alatt, rossz hatékonysággal teljesít.  Bár a szervezet így is érhet el eredményeket, ezek sokkal kisebbek, mint az elvárható és elérhető eredmények. Ha a szervezet tulajdonosai (pl. egy vállalt tulajdonosai vagy éppen egy település lakosai) megelégszenek a kisebb eredményekkel, akkor saját magukat lopják meg. Erre épült a régi római vezetők politikája: kenyeret és cirkuszt. Ha e kettőt megkapták, nem feszegették, hogy sokkal több is járna nekik.

A kérdések, amiket feltettünk Pásztor Bélának, de ne kaptunk rá választ:

1. Ön szerint milyen lesz Veresegyház öt év múlva?

2. Győzelme esetén várható-e, hogy az egyszemélyi irányítás helyett nagyobb felelősséget kapnak a város többi vezetői és munkatársai az utolsó öt évben?

3. Milyen nagyberuházások várhatók a következő öt évben Veresegyházon?

4. Meg van-e a beruházásokra a forrás, vagy újra hiteleket vesz fel Veresegyház? Mekkora most Veresegyház hitelállománya?

5. Az idén mintha csendesebb lenne a választási kampány Veresegyházon, mint négy éve. Mi lehet ennek az oka?

6. Az Orbán kormány februárban átvállalta Veresegyház hiteltartozását, sok milliárd Ft-ot. Ez nem csak Veresegyházat, de Önt is „megmentette”.  Igaz, hogy ha ez a nem várt esemény nem történik, akkor Ön nem indult volna újra. Erre a hitelátvállalásra nem lehetett számítani négy éve, amikor Ön biztosra ígérte, hogy akkor indul utoljára.

A kérdések, amiket már fel sem tudtunk már tenni:

Ön független polgármester jelöltként indul, mégis a SZOVE-val együtt plakátol, kampányol., majd leragasztják a plakátokon a SZOVE feliratot. Akkor most hogy is van ez?

Indul-e öt év múlva is a választáson?

Hrabóczki József Sándor

Címkék