Szajkóval telepítenek erdőt Veresegyházon

hrabopress küldte be 2021. 12. 29., sze - 15:44 időpontban
""

A tervek szerint szajkók fognak tölgyerdőt varázsolni egy erdei fenyves helyére a számukra tálcán kínált makkok segítségével.

Hazai erdők szép madarai, a szajkók különleges módon készülnek a télre: makkokat rejtenek el a földbe, majd lombbal, vagy mohával takarják be őket. Németországban az 1990-es években megfigyelték, hogy egyetlen szajkó mintegy 4600 tölgymakkot helyezett el az anyanövény 6 kilométeres körzetében. A madarak ugyanakkor nem emlékeznek minden elrejtett magra, így sok makkot nem is találnak meg a tél folyamán. Ezek aztán kicsíráznak, és akár 25-50 százalékos arányban is hozzájárulhatnak az erdők természetes felújulásához. Német erdészek ezért a hagyományoshoz képest új, rendhagyó erdőfelújítási módszert eszeltek ki: nagy tálcákat erősítenek a fák törzsére, melyekbe makkokat helyeznek, a magvak „elültetését” pedig a madarakra bízzák. Ez az eljárás jóval olcsóbbnak bizonyult az eddig alkalmazottakhoz képest.

Veresegyház határában található egy erdei fenyves, melyet még az 1950-es években ültettek. Ez a fafaj hazánkban elsősorban a nyugat-magyarországi határszél környékén (pl. az Őrségben, a Soproni- és Kőszegi-hegységben) fordul elő természetes módon, Veresegyház határában tájidegennek számít. A futóhomok megfogására telepített ültetvény már kezd elöregedni, és magától nem tud megújulni. Ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Változás Útján Egyesület támogatásával a Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy őshonos cseres tölgyest hozzanak létre a területen. A tájhonos csertölgy telepítése azért előnyösebb, mert jóval változatosabb élővilágnak ad otthont, mint a tájidegen fenyőültetvény. Emellett a csertölgy elterjedésének súlypontja a mediterrán térségben van, így a fafaj várhatóan ellenálló lesz a klímaváltozás miatt bekövetkező felmelegedésre és a hosszabb száraz periódusokra. Az minden esetre jó előjelnek számít, hogy a fenyvesben elvétve jelenleg is vannak kisebb, néhány éves csertölgyek, melyeket minden bizonnyal szajkók ültettek, ugyanis a legközelebbi csertölgy állomány mintegy 3 kilométerre található.

2021. december 4-én dr. Tatár Sándor, a Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület alelnöke, a Pilisi Parkerdő Zrt-t képviselő Szegedi László és Kisák Péter Veresegyház Város főkertésze vezetésével, és 25 fő önkéntes részvételével bele is vágtak a projektbe: 10 db nagy méretű tálcát helyeztek el az erdőben fenyőfák törzsére, melyeket makkal töltöttek fel.

A tálcák helyszíneinek GPS koordinátáit rögzítették, majd térképre vitték. A későbbiek során a helyi lakosok, illetve a program önkéntesei segíteni fognak makkokkal feltölteni a tálcákat, és a projekt során nyomon fogják követni, hogy valóban kicsíráznak-e tavasszal a tölgycsemeték a területen.

A tálcák kihelyezése mellett ellenőrizték és kitisztították az erdőben található, már közel másfél évtizede „üzemelő” madárodúkat is. A madarak által kibővített röpnyílás, és a talált tollak arra utalnak, hogy ezekben fekete harkályok és fakopáncsok fészkeltek. A tálcákat Boros Gábor (Változás Útján Egyesület) készítette, a makkot pedig a Pilisi Parkerdő Zrt. biztosította díjmentesen.

Az Ültess erdőt a madarakkal! elnevezésű projektról a Tavirózsa Egyesület oldalán tudhatnak meg többet. Az Egyesület ezen az oldalon ösztönzi a környékbelieket, hogy vegyenek részt a tálcák rendszeres feltöltésében, és felhívja a figyelmet a projekttel kapcsolatos fotópályázatra is.

Tavirózsa Egyesület

92DtSepce2ommbe2s0orr e39., 15:8ga31  · 

FELHÍVÁS - Szajkó etetés és Szajkós fotópályázat

Az „Ültess fát a madarakkal” című projekt keretében a Tavirózsa Egyesület ezúton hívja fel a veresegyházi és szadai lakosság figyelmét az alábbiakra:

1. Szajkó etetés a Fenyvesben

Kérjük a T. Lakosság segítségét a december 4-ei akciónk (https://www.facebook.com/tavirozsa.egyesulet/posts/4874978495856731) keretében kitett 10 db makktálca rendszeres, makkal történő feltöltése kapcsán. A tálcák helyeit a mellékelt térképen tüntettük fel. A makkot díjmentesen lehet vételezni a Gamesz portáján (2112 Veresegyház, Sport u. 4.). Amennyiben üres, vagy kevés makkot tartalmaz a vizsgált tálca, kérjük annak feltöltését. A feltöltés időpontját és a feltöltött tálcák sorszámait kérjük megküldeni részünkre. Egyben kérjük megadni a feltöltő személy lakóhelyének (település) nevét, és azt, hogy az egyes tálcákban mennyi makk volt (kevés, közepes, vagy nagy mennyiség). Fotókat is szívesen várunk! (E-mail címünk: tatarsandor73 [kukac] gmail.com). A szajkó etetők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Köszönjük!

2. Szajkós fotópályázat

Cél: a madaras (szajkós) erdőfelújítás népszerűsítése a helyi lakosság bevonásával

Olyan fotók beküldését várjuk, melyek a veresi, Pamut-tó melletti Fenyvesben készültek, és:

A) azt a pillanatot örökítik meg, amikor a szajkó a makktálcából makkot gyűjt, vagy az elszállított makkot elássa/elásni készül,

😎 és/vagy a Fenyves, illetve élővilága szépségeit mutatják.

Díjazás:

I. helyezett: egyesületi kiadványok és tanösvény túravezetés összesen 10 000.- Ft értékben

II. helyezett: egyesületi kiadványok, összesen 4000.- Ft értékben

III. helyezett: egyesületi kiadványok, összesen 2500.- Ft értékben

A fotók benyújtási határideje: 2022. 01. 31.

A fotókat a következő e-mail címre várjuk, a fotó készítőjének, lakóhelyének (település) nevével és készítésének dátumával + a napszak megadásával: tatarsandor73 [kukac] gmail.com

Az eredményhirdetés időpontja: 2022. 02. 15.

Tavirózsa Egyesület